Családi állapota: özvegy. Milyen átélni, milyen túlélni? Balázs-Piri Krisztina beszélgetett velem és Geist Klárával, téma az özvegység. /A teljes cikket a Nők Lapja 2019/9. számában olvasható el./

Családi állapota: özvegy. Milyen átélni, milyen túlélni? Balázs-Piri Krisztina beszélgetett velem és Geist Klárával, téma az özvegység. /A teljes cikket a Nők Lapja 2019/9. számában olvasható el./

Családi állapota: özvegy. Milyen átélni, milyen túlélni?

Balázs-Piri Krisztina beszélgetett velem és Geist Klárával, téma az özvegység.

Ma már ritkán szokták a vezetéknév elé illeszteni tulajdonosa családi állapotát: özvegy. E szóra szinte mindig özvegyasszonyokra asszociálunk, valószínűleg azért, mert a magyar társadalomban jóval nagyobb a nők aránya az özvegyek között, mint a férfiaké. Új kifejezés is született a szakirodalomban: a jelenséget az időskor elnőiesedéseként tartják számon. Balázs-Piri Krisztina írása.

Emlékszem a pasztellszínű borítékokon a zsinórírásra: özv. Putnoki Barnánénak érkeztek így a barátnőktől a levelek, és mintha a feladók mindegyike is özv. lett volna. Nagymamám néhány évnyi szerelmi házasság után vesztette el az urát, a nagypapa is spanyolnáthában halt meg, mint megannyi sorstársa az első világháború után, és a „nagyi” soha nem ment újra férjhez. Olyan természetességgel lett egyetlen lánya életének támasza, mint ahogy a hó esik télen. Az özv. az első rövidítés volt, amit kibetűztem, ki segített volna az olvasásban, ha nem ő, a velünk élő gondoskodás… Felnőttként jutott csak eszembe, vajon sohasem kísértette meg a gondolat: jó lenne újra férjhez menni, párkapcsolatban élni? A családi legendárium szerint volt kérője, nem is egy.

ELNŐIESEDETT IDŐSKOR

Még a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa is meglepődik egy kicsit, amikor utánanéz a pontos adatoknak: Magyarországon a 2018. januári 1-jei statisztika szerint 755 258 özvegyasszony és 146 368 özvegy férfi él, azaz minden özvegyemberre több mint négy özvegyasszony jut – matematikailag. Legnagyobb aránytalanság Észak-Magyarországon van, érthetően, hiszen itt élnek a legrövidebb ideig a férfiak. A nők ugyanis valószínűleg előbb lesznek özvegyek, mivel Magyarországon a 2017-es adat szerint a férfiak születéskor várható átlagéletkora 72,4 év, a nőké viszont 79,2 év, sovány vigasz, hogy javuló tendenciáról van szó.

A 40 év fölötti nők rétege azonban – nemcsak nálunk, hanem Európa keleti felén mindenütt – egyre szélesebb a társadalomban, idős korban pedig már kifejezetten többségben vannak. E folyamat vizsgálata során új szakkifejezés is született: a jelenséget az időskor elnőiesedéseként tartják számon. A megözvegyült asszonyok életének, jólétének kutatása tehát nemcsak érdekes és feltáratlan terület, hanem fontos feladat is lenne, hiszen az érintettek segítése sajnos nem mindig megoldott.

Geist Gábor szociológus szerint érdemes a kérdést történetiségében vizsgálni. Valamikor a többgenerációs nagycsaládban a háztartás vezetésében, a gyermekek nevelésében, a betegek ápolásában, az árvák gyámolításában és a halottak körüli teendőkben az idős nőknek, az özvegyeknek jelentős szerepük volt. Helyzetüket gazdasági és jogi szempontból ugyanakkor a kiszolgáltatottság és alávetettség jellemezte. A huszadik században aztán Magyarországon sok más tényező – például a kivándorlás, a két világháború – is hozzájárult ahhoz, hogy jelentősen megemelkedjék az özvegyasszonyok száma; míg az özvegyek aránya a 15 évesnél idősebb férfiak körében stagnált, a nők esetében 1949-ben elérte csúcspontját, a népesség 16,6 százalékát. Árulkodó az a viszonylag friss adat is, miszerint közel négy évtizede több házasság szűnik meg válás és özveggyé válás miatt, mint amennyi létrejön.

Ráadásul – emlékeztet Geist Gábor – alapvető változások zajlottak le a háztartások összetételében és a családok struktúrájában is. A több generáció együttélésével működő nagycsaládok, vagy a megözvegyült szülővel élők számaránya folyamatosan csökkent, így folyamatosan gyengülnek a háztartások és a családok közötti segítő kapcsolatok is. A kapcsolat fenntartását, betegség esetén az ápolást megnehezíti a tény, hogy egyre kevesebben élnek az idős szülők közelében, a fiatalok közül sokan nemcsak országhatáron belül mozognak, hanem előfordul, hogy valaki – esetleg párjával együtt, gyerekestül – külföldre költözik, hátrahagyva idős családtagjait.

Talán ez a körülmény is magyarázza, hogy a hozzátartozók ma gyakran kifejezetten arra biztatják özvegy rokonaikat, hogy keressenek új párt maguknak. Ez ugyanakkor nem csak demográfiai okokból nehéz. Éva barátnőm szerint, aki jó évtizede özvegy, és két unokájára vigyáz rendszeresen, gyermekei abszolút természetesnek veszik, hogy ő mindig ráér, és bármelyik pillanatban lehet mozgósítani. „Szívesen csinálom, bár nem bánnám, ha a gyerekek néha arra is gondolnának, hogy a maminak is lehet magánélete. Amikor este magamra zárom az ajtót, gyakran eszembe jut, milyen jó lenne, ha valaki ott ülne mellettem az üres karosszékben. Új párt keresni azonban időm sincs, annyira lefoglalnak a családi problémák. Vagy ez az alibi, amiért nem lépek?!”

A teljes cikket a Nők Lapja 2019/9. számában olvashatjátok el. A magazint február 27-től keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Balázs-Piri Krisztina

Illusztráció: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

div#stuning-header .dfd-stuning-header-bg-container {background-size: initial;background-position: top center;background-attachment: initial;background-repeat: initial;}#stuning-header div.page-title-inner {min-height: 650px;}